(...) A magát halálra evő Kis Jánosról szóló Tragédia Móricz egyik legismertebb novellája, amelyet huszonnégy évvel később, 1933-ban az író az amerikai olvasók igényeihez igazodva Egyszer jóllakni címmel újraírt. Forgách András e két írásból meg a Tercett című drámájának motívumaiból alkotta meg a több síkon játszódó darabját. Forgách Tragédiájának főszereplője a hajnalban dolgozó Móricz, akinek alakjai – az amerikai újságíró, Kis János, felesége, a gróf meg a falu népe – megelevenednek, önálló életet kezdenek élni prózában, színpadon és filmben. Az első és második feleség, Janka és Mária szintén feltűnik, ez utóbbi Kis János feleségeként is. Szellemes dialógusok, egymásba folyó jelenetezés, a kint és bent nézőpontok váltakoztatása, realitás és fikció keverése jellemzi Forgách komédiáját. (...)

A legkomplexebb írói anyag adekvát színpadi megjelenítése Koltai M. Gábor könnyed, játékos és stílusos rendezésében valósul meg. A színpad előterében kétoldalt helyezkedik el Móricz dolgozószobájának jelzése, mögötte pedig egy emelt szinten játszódnak az írói fikció jelenetei. A hatalmas íróasztal és a körülötte lévő bútordarabok kijelölik az írói alkotás terepét, ugyanakkor el is rajzolják, hiszen az előadás során fiókok, benyílók, rejtekhelyek sokasága tárul fel, s hol írógépek, papírlapok, újságok, hol zsíros húsokkal teli lábasok s az élethez meg az íráshoz nélkülözhetetlen egyéb kellékek bukkannak elő. Ugyanez a kettősség érződik abban, ahogy írás közben megelevenednek a fantázia szülöttei, a Zsiga bácsit interjúvoló amerikai újságíró, vagy az élő és a holt feleségek. Koltai elmossa a realitás és a képzelet közötti határokat, átmenetek nélkül egymásba érnek, egymásból következnek a különböző síkok. A novellatéma átdolgozásának variációiban a színpadi és filmes munka manírjait is finoman karikírozza. Horváth László Attila szeretetteli iróniával ábrázolja Móriczot, aki művének nemcsak írója, de rendezője is lesz, s az egyik pillanatban pákosztoskodik, a másikban halott és felejthetetlen Jankájával pöröl, hol az írógépét veri, hol feleségét, Máriát instruálja. Simonyi Máriát Szalma Noémi játssza, de ő Kis János parasztfelesége is, aki az egyik jelenetben az urát szolgálja ki, a másikban a gróffal cicázik, s minden alakjában hiteles. Mintha az Úri muri két ellentétes nőalakját gyúrta volna egybe. Puskás Tivadar Horváth László Attilával ellenállhatatlan komikuspárt alkot, ezúttal a színész kettős szerepében az újságírót visszafogottan, a grófot karikírozva ábrázolja. Az ő figuraváltásai érzékeltetik legjobban a realitás, illetve a kettős fikció egymásba játszatását.

Nánay István - SZÍNHÁZ

(...) Forgách Móricznak azt az életpillanatát választotta, amikor 1934-ben egy esetleges amerikai siker reményében, az ottani ízlés figyelembe vételével átírja negyedszázaddal korábbi novelláját, a Tragédiát. (Ez lesz az Egyszer jóllakni.) Átírja, azaz felhígítja. Elrontja. Forgách érzékenyen láttatja a már második feleség, Simonyi Mária, s a minduntalan felbukkanó, öngyilkossá lett első asszony, Janka emléke között vergődő, művészi válsággal küszködő Móricz Zsigmond alakját. A darab idősíkokat, tereket, Móricz életének valós szereplőit, s fiktív hőseit csúsztatja egybe, akik könnyeden közlekednek az egyes síkok között. A Koltai M. Gábor rendezte komédiában nem a biográfiailag hiteles Móricz-kép a lényeges; nem az a fontos, az író szerette-e a hideg pörköltöt vagy sem. Ennél sokkal fontosabb a Máriával boldoggá lenni akaró, ám Janka emlékétől menekülni képtelen alkotó műhelyébe történő bepillantás. Az önmagát is Mária mondataiban reflektáló szöveg. A dráma és a komédia ügyes adagolása. Az a hatásmechanizmus, amely pillanatról pillanatra képes a publikum érzelmeinek irányítására. Az életrajz, az írói krízis, a filmforgatás terei közötti állandó oszcilláló mozgás elfedi a Kis Jánost alakító színész válságát, aki a befejezésben késsel fenyegeti megteremtőjét. Forgách (és Koltai M.) színpadán senki nem azonos önmagával, kivéve Móriczot; igaz, ő viszont asszonyai és művei között tévelyeg. (Forgách szerint a hajdani tömör s hatásos novellának – a sikerre kacsintó – átdolgozása: komikus. Az egymást kizáró cím (Tragédia) és a műfaji megjelölés (komédia) ezt az abszurditást jelzi.)
A záró jelenetben, miközben a díszletezők elbontják a színpadot, négyen megfogják, s kiviszik a szoborrá merevült Móriczot és az általa teremtett Kis Jánost. A gesztus egyértelmű: ideje leszámolni a megmerevedett Móricz-képpel, megmenteni belőle azt, ami valóban művészi, s elfelejteni azt, ami feledésre méltó. Koltai M. Gábor sokrétű rendezésében (látvány: Tihanyi Ildikó; mozgás: Vámosi Judit, Nagyidai Gergő) a kettős szerepben megmutatkozó kitűnő színészek (Szalma Noémi, Horváth Réka, Puskás Tivadar, Gyuris Tibor) mellett hitelesen alakítja a folyton éhes kisembert Avass Attila, s az őt megálmodó Móriczot Horváth László Attila. (Mindig kétséges az, hogy megjeleníthető-e az öntörvényű zseni; nem marad-e külsődleges az efféle próbálkozás. Jelen esetben Horváth László Attilának sikerült úgy jellemeznie Móricz Zsigmondot, hogy elhihető róla: akár ilyen is lehetett volna…) (...)
Karádi Zsolt - NYÍREGYHÁZI NAPLÓ

A darab alapötlete szerint Móricz (Horváth László Attila) dolgozószobájában különféle alakok bukkannak fel. Részben művei fiktív figurái (elsőként Kis János - Avass Attila -, a címadó novella főszereplője érkezik), részben valóságos alakok, élők és nem élők: a jelenlegi feleség, Simonyi Mária (Szalma Noémi), a korábbi asszony, az öngyilkos Holicsi Janka (Horváth Réka). De felbukkan egy minapi kávéházi beszélgetés szereplője is, a távolról jött amerikás újságíró (Puskás Tivadar). Amikor be akar mutatkozni a feleségnek, Máriának, akkor Móricz közli vele, hogy csak nem képzeli, hogy maga a dolgozószobámban van. Maga a Hadik kávéházban van, ahol tegnap találkoztunk. Azaz Forgách darabjának figurái csak Móricz képzeletében találkoznak, mindaz, ami történik, az ő fejében zajlik.

Az amerikás újságíró egyszer csak megkérdezi Móricztól: Zsiga bátyám, miért nem írsz az amerikai filmiparnak? Móricz visszakérdez: mennyit fizetnek? Aztán osztani, szorozni kezd, a dollárt képzeletében átváltja pengőre, a pengőt koronára - mert igazán csak ebben a pénznemben tud számolni -, a koronát unciára, és közben igyekszik megérteni, hogy mit is jelent az ajánlat. Aztán mintha témát keresne egy leendő filmnovellához, elkezdi mesélni a Tragédiát. A jelenetek meg is elevenednek, az amerikás újságíró meg mintha átvedlene filmproducerré, méregeti, minősíti a sztorit. Néhol unalmasnak tartja, máshol egy-egy fordulatot hiányol, de összességében az a véleménye, hogy túl komor, nincs benne happy end, ami nélkül amerikai film nehezen képzelhető el. Különben sem felel meg a négy alapelvnek, miszerint egy filmben arisztokratizmusnak, demokratizmusnak, szerelemnek és üzletnek kell lennie.

Móriczot mintha megkísértenék ezek a szempontok. Elkezdi átfogalmazni a húsz évvel korábbi zseniális novelláját. A demokratizmus szellemének ugyan megfelel Kis János szerepeltetése, de az arisztokratizmus jegyében a nagygazda helyére egy grófot állít. Az üzlet jegyében a grófnak cukorrépa ültetvénye van, itt játszódik az átalakított történet. A szerelem jegyében szereplővé válik Kis János felesége is, aki megtetszik a grófnak, ki akar kezdeni vele, miatta - az ő tanácsára - rendez a betakarítás végeztével nagy lakomát. És ugyan happy endet nem tud írni Móricz, de Kis János észrevétlen halálát (amikor megfullad a töltött káposzta gombócával való gigászi küzdelemben) egy heroikus (de hasonlóképp hiábavaló) gesztussal helyettesíti: Kis János - mikor látja a gróf és a felesége táncát - belevágja a kését a lakomára betévedő, az asztalához telepedő csendőrbe.

Móricz közben folyton elégedetlenkedik az átfogalmazás eredményével. Nem találom a hangot - mondja többször. - Miután Janka meghalt, nincs anyagom a női lélekhez - teszi hozzá később. Azonban Forgách András mintha épp ellenkező helyzetben lenne: túl sok anyaga van Móriczról (érezhetően alaposan ismeri mind a művészt, mind az embert), mintha ezért nem találna igazán fogást a témán. Egyrészt alapötletnek remek, hogy a Tragédia - az elképzelt hollyvoodi elvárásoknak megfelelően - szinte önmaga paródiájává fordul át. De a szerző tartózkodik attól, hogy ezt önmagában értékelje. Inkább irodalmi játéknak mutatja mindezt, s nem alkotói problémákat bont ki belőle. Még akkor sem, ha a Forgách-darabbeli Móricz vehemensen veti bele magát a komikus vállalkozásba (miközben az a motívum teljesen zárójelbe kerül, hogy valójában a pénz mozgatja-e az átírást). Ugyanakkor ebbe a fő témába csak lazán kapcsolódnak bele a Móricz életéből vett egyéb képek, elsősorban - az alapművekben monomániásan visszatérő - férfi-probléma, a két teljesen különböző nő közötti hányódás. (Forgách találmánya, hogy ezt a látszólag múlt idejű dilemmát is jelen idejűvé teszi: a mostani feleség mellett Móricz fejében folyton jelen való a halott asszony is, és a két nő állandó, öntudatlan vitát folytatnak felette.)

Koltai M. Gábor rendezőként elsősorban azt a teátrális formát igyekezett megtalálni, amely egyértelművé teszi, hogy az egész darab Móricz fejében játszódik. Egyrészt látjuk az író dolgozószobáját (pontosabban annak néhány kinagyított bútordarabját), amelyben tértől és időtől függetlenül közlekednek a valós és a fiktív figurák. Másrészt felidéződnek a már megírt és most születő novellák helyszínei, amelyek egyáltalán nem hatnak naturalisztikusnak, inkább erős stilizálás jellemzi őket. Mindez eleve idézőjelbe teszi a történeteket, amelyre ráerősít az is, hogy mintha egy majdani filmforgatás jeleneteiként elevenednének meg a novellák részletei. Így Koltai M. Gábor rendezését végig egyfajta finom irónia lengi be, amely néha átvált nyilvánvalóbb komikus hatásokba.

Például az átalakított történetet - az Egyszer jóllakni című Móricz-novella adaptációját -  sokszor komikusra hangolva látjuk. Nemcsak az a mulatságos, ahogy mondjuk a gróf egy fél lovon ül (csak az a fele van megformázva a „szobornak", amelyik látszódik, a másik fele csak váz), hanem az is, ahogy a szereplők beszélnek, sokszor álpátosszal, műérzelmekkel, némileg talán a némafilm utáni korszak stílusát is parodizálva. Az előadás legnagyobb találmánya, amikor az előadás zárlatában a díszletezők - miután kihordták a tárgyakat, elbontották a díszleteket - végül a záró replika pózába merevedett Móriczot és Kis Jánost is kiviszik, mintha maguk is csak illúziókeltő díszletelemek lennének.

A játéknak leginkább a főszereplő érezte a stílusát: Horváth László Attila egyszerre játssza azonosulással és némi távolságtartással Móricz figuráját. Úgy ábrázolja az írót, mint aki konokul tudja a dolgát, halad a maga vágta csapásokon, de közben folyton komikus elemek keverednek az elszántságba. Például azzal, hogy folyton eszik, a munkába csak a hajnali hideg pörkölt elfogyasztása után kezd. Vagy azzal, hogy egy gomb felvarrását növeszti világproblémává. Vagy azzal, ahogy a vehemens viselkedésével elesettséget palástol.

Mátyás Edina - ELLENFÉNY