Stanislawa Przybyszewska

A Danton-ügy színmű · progresszív · 18+

7óra7 9 pont
Közösség 9.33 pont
Idő 3 óra 30 perc, egy szünettel
Korhatár 18+

 

Hadd repüljön a fej!

A francia forradalommal, az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatával, a humanizmus nagy győzelmével csak egy gond van: kicsit mások voltak a körülmények, mint ahogyan azt a romantikus utókor úgy általában elképzeli, mintha a jakobinusok kora már egy teljesen másik ügy lenne. De ne rohanjunk ennyire előre. Szóval a nagy forradalmárok. Az nem teljesen úgy volt.
1794 eseményeit lapozza át Stanislawa Przybyszewska drámája, Danton és Robespierre nézeteltéréseinek idejét. Tehát egy forradalom már megvolt, a jakobinusok hatalmon, a konvent irányít, és már az első nézeteltérések is megvoltak, hiszen Marat halott, Robespierre, a kormányzó pedig szembekerült Dantonnal. Előbbi a forradalmat akarja beteljesíteni, utóbbi pedig egy másik forradalmat akar előkészíteni, egy puccsot, legalábbis mindenki ezt hiszi róla. A probléma és a szituáció érdekessége ott van, hogy Danton igazából csak ül a fenekén, nem lépi meg azokat, amiket feltételeznek róla, vagy várnak tőle. Hívei, Camille, Legendre, Westermann, Delacroix, Philippeaux nem értik, hogy vezérük miért nem lép, de igazából az egész helyzetet nem látják át, hiszen egyáltalán nem képesek felfogni Danton képességeinek és észjárásának kivételességét. Ő azonban hezitál, Robespierre – aki hasonszőrű zseni – pedig azt feltételezi, hogy az igazi vezér Camille. A Dantonnal való találka után száznyolcvan fokos fordulatot vesz a véleménye, és börtönbe akarja küldeni az egész társaságot. A csavar még a dologban a kis Camille, aki némi Robespierre-nél töltött szolgálat után csatlakozott Dantonhoz és miután volt vezére megkeresi, jócskán össze van zavarodva. Indulatai nagyjából annyira képesek, hogy csapongjanak a két zseni között, így Robespierre tollvonására ő is megy a börtönbe, meg az egész bagázs.
A Danton-ügy, Stúdió K Színház

Egy kicsit többről van itt szó, mint néhány telepi tróger börtönbe dobásáról, és ezt Robespierre pontosan tudja, ezért is viszolygott ettől a lépéstől, de elege lett. Tudja, hogy bármit tesz ő is elbukik: ha nem csukja le Dantont akkor le fogja őt győzni, ha lecsukja, akkor pedig vele bukik. Hiszen ha Danton él, mozgósítani fogja a népet, bár soha nem tenné, hiszen ő már félig visszavonult, de ezt senki nem tudja róla. A mozgósítás meg azért történik meg, mert a felesége bepöccinti és féltékennyé teszi. Viszont ha Dantont megölik, egy olyan nagy eszmét és vezért ölnek meg, aki után már bárkit ki lehet végezni, csak a mészárlás következhet.
Az események mögött két hatalmas agy nem éppen méltó és gigászi csatája zajlik, és Koltai M. Gábor rendező végig ezt hangsúlyozza az előadás során, amelyben központi szerepe van Danton és Robespierre beszélgetésének. Az előbbi egy halálos betegségben szenvedő kegyetlen és embertelen ideológiagyár, aki teljesen kiábrándult az emberekből, ostoba csürheként tekint rájuk, akiket ide-oda kell pofozgatni, és ő ezt meg is tette, mindaddig, amíg hatalomra vágyott, még most is vágyna, de a kiábrándultsága erősebb, magányos farkasként létezik. Nincsenek már ideái, a hatalmat a nép által megkapta, de vezérükként nem a mennyekben járt, hanem fel kellett ismernie, hogy a nagy eszméivel és gondolataival, minden emberi mélységével egyedül van, azonban ez a felismerés rögtön felsőbbrendűséggel is felruházta. Robespierre eddig még nem jutott el, ő még azt vallja, hogy a népet akarja felemelni, de közben semmi köze a néphez, mindig maszkot visel, és mindig amögé bújik, soha senkinek nem sikerül őt lépre csalnia, nem deríthető ki, hogy a kiművelt gesztusok, nagy szavak mögött valójában milyen egyéni törtetések húzódnak meg. Azonban Danton az ő szemét is felnyitja, ezért akarja kivégeztetni.


A Danton-ügy, Stúdió K Színház

A rendező Sediánszky Nóra dramaturg pontos és alapos elemzése segítségével hibátlanul vezeti végig színészeit az előadás minden pontján, szinte csak rájuk támaszkodva és belőlük építkezve. Menszátor Héresz Attila finoman állítja ellentmondásba Danton karakterét. Nagyzoló gesztusai, mély, öblös, rekedtes és kimódolt hangsúlyai kellemesen ellenszenvessé teszik az amúgy nagysága, vezéregyénisége és munkásfizimiskája mögül is kikacsintó, karizmája okán szimpatikusnak tűnő embert. Ezzel a disszonanciával nyitja meg előttünk Danton lényegét, az ellenszenvesen lenéző, de nem kevés igazságtartalommal bíró kiábrándultságnak az okát. Mindeközben pedig folyamatosan bontja meg és építi le a magát halálos betegségbe hajszoló Danton életerejét és reális látásmódját. Kuna Károly végig tartja Robespierre maszkját, a kiművelt, kimódolt, kihintőporozott, arisztokratikus porcelánvezér allűrös képét. Azonban amilyen ellenszenvesek ezek az allűrök, a mögöttük húzódó állítólagos szándékok meglehetősen szimpatikusak, hiszen az embert akarja felemelni. Kuna pontosan érzékeltet minden emögött húzódó kicsinyességet, egyéni szándékot és önzőséget, egy rendkívül tág rendszeren belül csapongó, élesen látó őrültet formál Robespierre-ből, nem riadva vissza semmilyen szélsőséges gesztustól, pontosan érezve azok határait. Kovács Krisztián a legjobban Camille totális kétségbeesését érzi, minden őrlődése, minden kétsége átlátható és megérthető a színész játékában, de szenvedélyes indulatait, vakságát is végig pontosan jeleníti meg. Géczi Zoltán egy önmagával szembenéző, saját korlátait jól ismerő, de pont ettől rendkívül veszélyes, hatalomra és vérre áhítozó Saint-Justöt formál, visszafogottan, gesztusok nélkül, hatalmas energiát fektetve egy-egy tekintetbe, egy-egy szemöldökrándításba, folyamatosan feszültséget keltve a színpadon. A híveket, a konventtagokat, népet megtestesítő Tamási Zoltán, Vékes Csaba, Lovas Dániel és Rimóczi István minden alakításban egyéni indíttatásokat, és gesztusokat keres, kiemelkedő közülük Tamási robusztus és marcona önkritikus cinizmusa és magabiztosan váratlan öniróniája. A nők pedig ismerik a férfiakat, hol így, hol úgy élnek ezzel az ismerettel. Horváth Zsuzsa a megértőn és gondoskodóan szerető Eléonore-ként, Homonnai Katalin pedig az óvó anya szerepét tölti be Camille feleségeként, azonban ez a vigyázás a megfelelő körülmények lehetőségek híján nem tud beteljesedni. Az érem másik oldala Louise, aki ismereteit arra használja fel, hogy segítsen elbuktatni Dantont, ő az a nő, aki bosszúból jár férje előtt és azért ismeri gondolkodásmódját. Rusznák Adrienn fondorlatról fondorlatra lendíti tovább magát a történteken, szinte meghatározhatatlan, hogy tényleg bosszút akar-e állni, vagy éppen segít picit Dantonon.


A Danton-ügy, Stúdió K Színház

Koltai M. Gábor mindeközben a komplett Stúdió K Színházat bejátszatja színészeivel, és körbejáratja a nézőkkel, végig élővé, aktuálissá téve a helyszíneket, kihasználva az általuk nyújtott lehetőségeket, kreatív ötleteket, apró szimbolikus játékokat hozva létre általuk. A tér kialakításában Vereckei Rita látványtervező is segítségére volt, akivel nem csak váratlan, de jelképes elemeket is magában hordozó teret alakítottak ki. Azonban ezek sokszor nem képesek összetett szimbólummá válni: például a karóra és a csöngetés, amely folyamatosan Robespierre-t kíséri, „csak” humoros ötletek maradnak. Viszont a hivatal arcára kötött gumi már működni látszik, kifejezi a szereplők kicsinyes, szerencsétlen gyarlóságát. Az is a rendezőt dicséri, hogy ennyire részletgazdag és hosszas fogalmazás közben igazából csak a kivégzéseket és a zárást nyújtotta sokáig, némi önismétlésbe csapva át, valamint talán az első felvonást lehetne egy picit még feszesebbé tenni, de ez már a szőrszál hasogatása.
Annyit azonban még érdemes megemlíteni, hogy nem nagyon léteznek nagy eszmék. Kicsinyes indíttatások vannak, hogy Robespierre és Danton mennyiben barátai, ellenségei vagy szerelmei egymásnak, és hogy a kis Camille ebben mennyit számít, mind remek kérdés. De a nép valóban buta, valóban csapong, ezt a népet jogosan le lehet nézni, azonban meg volt vezetve, tehát jogosan lázong fel, mivel vezetői végső soron érdekek mentén döntenek, nem veszik figyelembe híveik akaratát, így abszolút érthető, hogy egyik pillanatról a másikra ki akarják végeztetni őket. Mindeközben Koltai érdekes jövőt jósol. Tudjuk, hogy a francia forradalom utáni káoszban csak egy katonai vezér tudott rendet rakni. Nálunk az érdekek hasonlóképpen határozzák meg a mindennapokat, és hasonló fejkaszabolás küszöbén állunk (vagyunk benne?), igaz, nálunk rég volt forradalom, legutóbb nem is volt, így minden lassabb. Lehet, hogy csak lassabb.